Szerettem a természetességed,
az éhséged, a korgó gyomrodat,
a kezedet, ha fázott a hidegben,
arcodat, ha megcsókolt a fagy.
Szerettem, ha panaszkodtál, mert fáj,
felgyorsult és lassult a szíved,
ha összekentek gonoszkodók mézzel,
s te elhitted, hogy jobb lett az ízed.
Szerettem, ha magadhoz ölelve,
kedvesen a nyelvedre vettél,
minden hangot ízlelve kimondtad,
s ajkadra lágy pecsétnek tettél.